Abacus Hotel – Business, Wellness & SPA

Újdonságok

Go-Trabi Go!

 Trabanton szállni élvezet,  Trabantot festeni viszont nem csak élvezet, hanem egy igen kreatív csapatmunka is! A résztvevők 6-10 fős csoportokban egy koncepció alapján vagy csak egyszerűen
a saját képzeletük és ízlésük szerint megtervezhetik és megfesthetik a saját Trabantjaikat. Az autók teljesen egyszínű fehérre vannak fújva a résztvevők pedig ecsettel vagy szórófestékkel egy csodálatos színes autót varázsolhatnak belőle. A csapatok tagjai védőfelszerelésben, száj- és orrmaszkban végzik a feladatot az összes szükséges munkavédelmi előírás betartásával. A játék során, az igények alapján lehetőség van arra is, hogy a csapatoknak további játékos feladatokat kelljen teljesíteniük ahhoz, hogy több színhez vagy sablonokhoz, egyéb eszközökhöz jussanak. A program lebonyolítása 1,5 – 3 órát vesz igénybe. A program szervezhető bármilyen nyílt vagy zárt terepen, az autók alatt speciális védőfólia biztosítja, hogy ne keletkezzen kár az adott területben.  Tehát amennyiben egy újszerű, kreativitást
és csapatmunkát igénylő programot keres, ez kiválóan megfelel, hisz az alkotás vágya mindannyiunkban ott rejtőzik. A program 2013-ban elnyerte az “Év turisztikai programja” díjat, melyet az utazási irodák és rendezvényszervező cégek jelölése alapján ítélnek oda.

Bűvészshow

1. Színpadi bűvészshow
Tökéletes választás, ha kevés az idő, de sok a vendég.

A műsor hossza teljes mértékben a megrendelő igényeihez igazítható (az átlagos műsoridő 25-30 perc).

2. Mikromágia

A nézők személyes szórakoztatását teszi lehetővé, emlékezetes és igazán varázslatos megoldás.
A trükkök a nézők orra előtt történnek, a vendégek kivétel nélkül a műsor részeseivé válnak.

Bon-bon készítés

Kreativitás és élvezet, amit mindenki szeret. Bon-bon készítés csokoládé mesterek vezényletével.
Így édes a csapatépítés!

 

Sötét rejtély

Két érthetetlen haláleset történt Skócia hegyei között egy kis motelben, ahol egy titkos konferencia résztvevői tartózkodtak. A rendőrség kiszállt és rögzített minden nyomot és kihallgatta
a gyanúsítottakat. Minden ügyben szereplő személynek alapos indoka volt az elkövetésre, viszont érdekes mód az alibik már nem állnak ilyen jól. Scotland Yard nyomozója hosszas latolgatás után senkit nem vett őrizetbe és ezzel leállt a további vizsgálat. Mi ebbe nem nyugszunk bele, újra elővesszük ezt a jegyzőkönyvet és letöröljük róla a port. Alkossatok csapatokat és segítsetek felgöngyölíteni az esetet!

Villámjátékok

Ügyesség, szellemesség, gyorsaság, kreativitás és lélekjelenlét – vadonatúj programunk során rengeteg élmény és interaktivitás vár a résztvevőkre, akik garantáltan izgalmas órákat tölthetnek el egymással kortól és nemtől függetlenül. A villámjátékokban igényesen, elegánsan installált eszközök, és kellékek segítségével kell kiállni a próbákat, mindig adott idő alatt.

Mennyire vagy rutinos?

Extrém közlekedési helyzet? Esetlegesen bekövetkező változások? Ezekben a kritikus pillanatokban
az időtényező talán a legfontosabb. Mindez a tudás, rutin, a szélsőséges helyzetekben való tudatos cselekvés tapasztalat útján, gyakorlással sajátítható el. Teszteld Te is tudásod Magyarország legkorszerűbb és legnagyobb közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központjában!

Úttalan utakon

Letérni a kijelölt útról, nem törődni azzal, hogy esik vagy fúj, hogy a fejünkre tűz a nap, sárban dagonyázni – nem, nem, ez a viselkedés nem csak gyerekkorunkat idézi. Van egy területe az életnek, ahol a felnőttek újra átélhetik az említett kalandokat. Mindössze fel kell keresni egy off-road pályát. Aktív résztvevőként vagy nézőként egyaránt lenyűgöző élmény.

Filmbuilding a Korda Filmparkban 

Ki nem vágyott arra, hogy ismert és ünnepelt mozisztár legyen? Hogy híres színészként a kamerák kereszttüzében álljon? Most teljesül kívánsága! A program keretében rövidfilm készül, ahol
a résztvevők belekóstolhatnak a forgatások hangulatába, a színészek és a forgató stábtagok munkájába. A program során a résztvevők a kapott forgatókönyv és a rendező utasításai alapján, a szükséges technikai eszközök, kellékek, díszletelemek segítségével aktív részesei lehetnek saját rövidfilmjük elkészítésének, akár stábtagként, akár színészként.